Monthly Archives: February 2010

Philosophy


matress Philosophymatress11 Philosophy

via

Related Posts with Thumbnails

7500 eurót kap, aki végig tudja nézni ezt a filmet


phoonk2 7500 eurót kap, aki végig tudja nézni ezt a filmet

Egy indiai filmrendező párbajra hívta a nézőket, legfőképpen a horror fanatikusait. 7500 eurót ígért azoknak a nézőknek, akiknek a kiválasztottak közül sikerül nyitott szemmel végignézniük új alkotását.

A film címe Phoonk 2, a rendező pedig Ram Gopal Varma. Az első részt Dél-Kelet Ázsiában vetítették a mozikban, főszereplője egy család volt, akit egy rossz szellem üldözött.

Varma elmondta, hogy a rajongókat, akik készek a megmérettetésre, egy gép fogja figyelni, ellenőrizni a szívverésüket és egy külön kamera veszi majd a nézőt, hogy bizonyítható legyen, hogy az egész műsor alatt nyitva voltak a szemei. „Aki azt hiszi, nem lehet megijeszteni, üljön be egyedül a moziba!” – mondta az újságíróknak az ügyes hírverést szervező Varma.

A rendező hozzátette, hogy a vállalkozó kedvűek egészségi adatai a film alatt az előtérben egy nagy képernyőn láthatóak és olvashatóak lesznek, így ha szükséges, időben kihozhatják a filmről. Ellenben aki végig bírja nézni, megkapja a 7500 eurót. Ne feledjük, hogy egyedül ül a teremben.

via city.corriere.it – sat.hu

Related Posts with Thumbnails

Aerosmith in Romania!!!


aerosmith 082707 Aerosmith in Romania!!!

Rock stars Aerosmith have officially announced on their website that they will perform in Bucharest this summer.

According to tour dates posted on the official website, Aerosmith will perform in Bucharest on 18 June. The venue and the price of the tickets have not yet been disclosed.

Band members Steven Tyler, Joe Perry, Brad Whitford, Tom Hamilton and Joey Kramer will hit Europe for the first time in three years, with concerts in Sweden, the UK, Greece, Holland,  Belgium, Spain, France, the Czech Republic and Italy.

via

Related Posts with Thumbnails

11ust See: Augmented-Reality Maps


ted logo 11ust See: Augmented Reality Maps

Related Posts with Thumbnails

Breakdown of the Blogosphere


Everything you need to know about who makes up the blogosphere, what and why they are blogging, and how much time is being spent doing so. Click to ENLARGE!

blogosphere Breakdown of the Blogosphere

Related Posts with Thumbnails

Haiti Earthquake Aftermath Montage


haiti121 Haiti Earthquake Aftermath Montage

Khalid Mohtaseb: “A week after the devastating earthquake hit Haiti, I was hired to shoot ENG footage for two international networks. This is a montage of personal footage I shot of the aftermath during my spare time, in and around Port au Prince. We were in Haiti for a total of 6 days in which 2 of those days were spent traveling to and from Santo Domingo, Dominican Republic.

Due to the situation on the ground, all the footage was shot in 2 days, under direct sunlight and a great deal of pressure. As demanding as it was, it taught me how to pick shots on the fly, and in “not so perfect” lighting or shooting conditions.”

Related Posts with Thumbnails

Rammstein + Metallica in Romania


rammstein3 Rammstein + Metallica in Romania

“Aseară, în cadrul unei emisiuni TV, Lenţi Chiriac,Production Manager la D&D East Entertainment, a dezvăluit că pe lângă Metallica şi Rammstein va concerta în România în această vară.

Lenţi Chiriac a declarat că evenimentul este deja confirmat iar festivalul va fi anunţat în maxim două săptămâni.

Festivalul va fi organizat în cadrul Sonisphere Festivals iar în România acesta va fi promovat sub numele de Rock The City 2010.

Acesta va continua seria concertelor începute anul trecut când au fost invitate formaţiile Limp Bizkit, Queensryche şi Saga. Formaţia Metallica se va afla pentru a treia oară în România după concertele susţinute în 1999 şi 2008.”


via

Related Posts with Thumbnails

Like us on FaceBook